Megosztás

Saját tapasztalataimra alapozva egyre inkább erősödik bennem az a tudat, hogy a mai építőipar résztvevőit 2 részre osszam. Természetesen nem célom ezzel bárkit is beskatulyázni, illetve magamra haragítani, de mégis azt kell mondjam, hogy akármennyire tiltakozom is ellene sorozatosan olyan dolgokba ütközök, amik megerősítenek abban, hogy pár sorban összegezzem a bennem megfogalmazottakat.

Nézzük is, hogy milyen tények alapján támasztanám alá a mondanivalómat.

Vannak azok a típusú szakemberek, akik hisznek a modern technológiában és vannak azok, akik kizárólag a múlt bevált rendszereit, alkalmazásait hajlandóak használni és nem innovatívak.

„Amikor az ész érvek találkoznak”

Csak egy példa a modern technológiáról- Napjainkban már a homlokzati hőszigetelések is képesek a szellőzésre, mégpedig egy komoly rendszer alapján (légáteresztő vakolat,- lap ragasztó,- hőszigetelő elemek, glettelő anyagok és vékony vakolatok). Ezek rendszerként általában jól működnek, de egyetlen egy hátrányuk a magas anyagköltség. Természetesen, ha a rendszert szétválasztjuk és kihagyható tételeket képzünk, akkor a rendszer nem működik. Itt jön a képbe az a tény, amikor nem kell elhagyni bizonyos tételeket, mert a VIP-REX-el készített légpólusos vakolat, mely bármely hőszigetelő rendszer alá a már ismert módon felhordható, alkalmazható és máris csökkentettük a költségeinket a fal nedvessége és vakolandó felületei arányában 15-25%-al.

01 02

Jó példaként szolgált egy BAZ. megyei építőipari cég, aki nyitott mindig az új dolgokra és meglátja a szolgáltatásainkban rejlő lehetőségeket és az esetek nagy részében alkalmazza is. Legutóbb egy erősen vizesedett homlokzaton kellett bizonyítsuk, hogy egyéb neves nagy cégek által gyártott és forgalmazott légáteresztő, hőszigetelő rendszerek alá is a Mi vakolatrendszerünk magas fokú minőség mellett a leg költséghatékonyabb. Külön örültem annak, amikor beszélgetésünk során a kivitelező cég képviselője hamar megértette, hogy miért is jó nekik, hogyha VIP-REX-es adalékszerekkel dolgoznak.

Az általunk gyártott adalékszer már többször bizonyított a kényes és speciális esetekben is és kiváltképp örömömre szolgál, hogy lassan természetessé válik az adalékszer ismerete és használata is. A kivitelezés végeztével a már említett cég képviselője örömmel tájékoztatott, hogy a végelszámolásnál bizony jelentkeznek olyan nem tervezett megtakarítások is, amit Mi már régóta állítunk és javaslunk a felhasználóknak. – A légpólusos vakolatra szánt felhordási idő lerövidül; – Ezáltal csökkennek az ide vonatkozó munkadíjak; – Az anyagköltségek is csökkenthetőek, mert még mindig olcsóbb a helyszínre szállított folyami homok, cement, adalékszer, mint az erre a célra kifejlesztett zsákos falszárító vakolatanyagok.

„Amikor az ész érvek nem találkoznak”

 

Most, hogy már a tavasz kapujában vagyunk, a tél elteltével kijelenthetem, hogy sajnos  találkoztam olyan kivitelezésekkel, amikor a hideg ellenére is vakoltak, betonoztak és a helyszínen tett tanácsadás során, még ha közösen az építésvezetővel kiszámoltuk azt, hogy milyen sokat költött a „szebbnél-szebb” fóliatakarásokra, gázfűtésekre és összevetettük ezeket a költségeket azzal, hogyha csak egyszerűen adalékolt volna, hiába bizonyosodott meg arról, hogy mennyivel olcsóbb és jobb lett volna, mégis arra hivatkozott, hogy már az ő apja is így csinálta a múlt században és a korára való tekintettel ő is így csinálja, mert így tanulta.

Természetesen a régi neves szakembereket és mestereket semmiféleképpen nem szeretném hátrébb sorolni, de javaslom mindenkinek, hogyha teheti és igény van rá nyisson az újabb technológiák felé.

Azt is rossz megtapasztalnom, amikor már a homlokzat vakolása előtt a cég nagyon jól tudja, hogy a munkája csak a garanciális idő leteltéig marad ép.

03 04

Jelen esetben is ha csak egy kicsit lenne nyitottabb rájöhetett volna, hogy ugyanakkora energiával könnyebb plasztifikáltabb a VIP-REX által beadalékolt vakolattal kimagaslóan jobb eredményt érhetne el.

Összegezve az elmondottakat kívánok mindenkinek innovációban gazdag  jó munkát, sikeres szezont és továbbra is törekedjünk arra a minőség érdekében, hogy minden egyes kilogramm cementhez társuljon VIP-REX adalékszer is.

 

 

Miskolc 2014

Malecz Péter


Megosztás
Bevásárlókosár0
Nincs termék a kosaradban!
Vásárlás folytatása
0